A ház összesen 5 apartmannal rendelkezik, ahol minden megtalálható, ami az itt tartózkodáshoz kellhet. Minden apartman kis nappalival, tévével, jól felszerelt konyhával, hűtőszekrénnyel, zuhanyzós fürdőszobával, hajszárítóval várja a párokat, családokat, baráti társaságokat. Ezen kívül egy teljesen külön lévő közösségi tér is rendelkezésre áll. 

Az apartmanokhoz külön terasz is tartozik, így a reggeli kávét akár egy könyvet olvasgatva is a tiszta, alpesi levegőn élvezhetjük.

Vendégeink ideérkezve egy nagy területet vehetnek birtokba az apartmanház körül, ahol egy kis mintakert is megcsodálható. A gyerekeket kis játszótér és trambulin várja, tollaslabda szett, ping-pong asztal, míg a felnőtteknek, a sütni-főzni vágyóknak a kerti kiülő lesz telitalálat, ahol kemence, bogrács, grillezési lehetőség is adott, hisz a szabadban elkészített és elfogyasztott finomság még emlékezetesebbé teszi az itt töltött napokat!

Belső közösségi tereinkben, az étkezőben nagyobb társaságok együtt is ehetnek, itt projektor, darts, társasjátékok és gyereksarok is található.

Wellness- és pihenő részlegünkben pedig maximálissá teheted a pihenést!

Ha pedig picit még jobban elvonulnál, külön érdekesség a házunkban található kis kápolna is!

Az apartmanok elosztása

  • földszint:
    • Akác apartman: 2+2 ágyas
    • Füge apartman: 2+2 ágyas
  • emelet:
    • Bodza apartman: 2 ágyas
    • Dió  apartman: 2+2 ágyas
    • Gesztenye apartman: 2+2 ágyas
KIVÁLÓ
Szallashu star 1Szallashu star 2Szallashu star 3Szallashu star 4Szallashu star 5
121 vélemény alapján
Közzétéve itt: Szallashu Szallashu
Család nagyobb gyerekkel profile picture
Család nagyobb gyerekkel
Szallashu star 1Szallashu star 2Szallashu star 3Szallashu star 4Szallashu star 59,2Hitelesített
☺Több mint 10 éve vissza járunk ide. Kényelmes, tiszta, rövid tartózkodásra tökéletes.
Közzétéve itt: Szallashu Szallashu
Család kisgyerekkel profile picture
Család kisgyerekkel
Szallashu star 1Szallashu star 2Szallashu star 3Szallashu star 4Szallashu star 59,0Hitelesített
☺Csendes, kellemes, hangulatos szálláshely. Mindennel meg voltunk elégedve. Nagyon jó kiindulópont a környékbeli vasi és burgenlandi kirándulóhelyek felfedezéséhez. ☹Az online check-in folyamat kicsit lehetne gördülékenyebb; én elboldogultam vele, de különösen az online világban kevésbé járatosak számára lehetne előzőleg több instrukciót adni.
Közzétéve itt: Szallashu Szallashu
Hári Katalin Bettina - fiatal pár profile picture
Hári Katalin Bettina - fiatal pár
Szallashu star 1Szallashu star 2Szallashu star 3Szallashu star 4Szallashu star 59,7Hitelesített
☺Természetközeli élmény, nyugodt, csendes. Jó, hogy volt tollas, és pingpong.
Közzétéve itt: Szallashu Szallashu
Középkorú pár profile picture
Középkorú pár
Szallashu star 1Szallashu star 2Szallashu star 3Szallashu star 4Szallashu star 510Hitelesített
☺"Egyértelmű szállás foglalás. Nagyon kellemes szobák nagy terasszal, nagy fürdőszobával. Tökéletes elhelyezkedés bicikli túrákhoz. Közel van Kőszeg, Sopron, Cáki pincesor, sok-sok látni való és a hegyi falvak gyönyörűek. Mindenkinek ajánlom. A kertben klassz sütögetési lehetőség."
Közzétéve itt: Szallashu Szallashu
Idősebb pár profile picture
Idősebb pár
Szallashu star 1Szallashu star 2Szallashu star 3Szallashu star 4Szallashu star 510Hitelesített
☺Aki szereti a csendet, a madárcsicsergést annak tökéletes pihenést nyújt.
Közzétéve itt: Szallashu Szallashu
Középkorú pár profile picture
Középkorú pár
Szallashu star 1Szallashu star 2Szallashu star 3Szallashu star 4Szallashu star 510Hitelesített
☺A szállásadó teljesen együttműködő ,kedves segítőkész.
Közzétéve itt: Szallashu Szallashu
Baráti társaság profile picture
Baráti társaság
Szallashu star 1Szallashu star 2Szallashu star 3Szallashu star 4Szallashu star 59,8Hitelesített
☺Nagyon szép környezetben elhelyezkedő, jól felszerelt apartmanház családok, baráti társaságok számára. A közös térben tudtunk együtt étkezni, társasozni, a kert is jól használható. A terek tágasak, kényelmesek.
Közzétéve itt: Szallashu Szallashu
Fiatal pár profile picture
Fiatal pár
Szallashu star 1Szallashu star 2Szallashu star 3Szallashu star 4Szallashu star 54,3Hitelesített
☺szép környezet, új épület, csendes környék ☹"- nem azt a szobát kaptuk, amit foglaltunk. 25nm-et foglaltunk, max 14-et kaptunk, abból is 7nm volt ahol fel lehetett állni!! - másik szobát kértünk ráfizetéssel, nem kaptunk, pedig a 80%-a a szállásnak üres volt - nincs szúnyogháló, de klíma sincs. este 9-kor 30 fok volt a szobában, venti van, de mint halottnak a csók.. - a tulaj sms-ben kommunikált. megcsörgetett, visszahívtam, kinyomott - wifi csak a közös terekben van, ami a lépcsőház alsó szegmensét érinti, a szobában néha van, néha nincs wifi. inkább nincs!"
Közzétéve itt: Szallashu Szallashu
Dányi Ákos - család nagyobb gyerekkel profile picture
Dányi Ákos - család nagyobb gyerekkel
Szallashu star 1Szallashu star 2Szallashu star 3Szallashu star 4Szallashu star 59,7Hitelesített
☺Változatos kinti sütési lehetőségek. Nagyon csendes, nyugodt környék közel a természethez ☹30 Fok felett a tetőtér nagyon meleg lehet légkondi nélkül (mi éppen megúsztuk az időjárással).
Közzétéve itt: Szallashu Szallashu
Középkorú pár profile picture
Középkorú pár
Szallashu star 1Szallashu star 2Szallashu star 3Szallashu star 4Szallashu star 510Hitelesített
☺Tiszta, modern, ízléses, korrekt, nagyon kedves szállásadó

Képgaléria

Apartmanházunk alagsorában egy privát wellness- és pihenőrészleg is helyet kapott, ahol jacuzzi, finn- és infraszauna, valamint zuhanyzó, pihenőágyak és egy kényelmes terasz vár.

Wellness és a szauna